hllndr írása
„A társas környezet elvárásai, reakciói, pozitív és negatív visszajelzései pedig észrevétlenül benne tartanak a valamiben, amit nem én választottam, ami nem rólam szól, amit készen kaptam. Pedig soha nem kértem. Soha nem tettem érte vagy ellene semmit. Az egész készen adatott." (Dívány.hu)
Ezzel a fajta feminizmussal − és éppen ez a divatos, az Amerikából jött fajta − egészen egyszerűen az a baj, hogy önző. Énközpontú. Egoista. Antiszociális. Szolipszista.
A normális társadalmi életnek ugyanis az a lényege, hogy készen kapott szerepeket töltünk be, amelyek nem rólunk szólnak, nem értünk vannak: szolgálat, amit másokért teszünk. Hogy nem minden rólunk szól, hogy többet kell adni, mint kapni.
Ennek fel nem ismerése antiszociális individualizmus. A „minden rólam szól”-felfogás neve szolipszizmus, és az egész felvilágosodás-gyökerű progresszív-liberális felállás pont ettől gyanús, hogy errefelé szokott tendálni. Már Kant is úgy fogalmazott, hogy ne csak eszköznek, hanem célnak is tekintsük egymást, ami eddig még talán rendben van; de amikor már csak célnak és nem eszköznek tekintjük magunkat, az már liberális-individualista torzulás. Hiszen például egy orvos: eszköz mások gyógyulásához. Aki mások számára semmiben sem hasznos, miből szerez önbecsülést?
*
Édesapám egészen egyszerűen halálra dolgozta magát, hogy nekünk pénzünk legyen, másoknak meg szép házaik. Neki egy nagy szerepe volt, édesanyámnak száz kicsi. Ugyanúgy készen kapott, nem választott: a normális családi és társadalmi élet igényli, hogy pénz legyen keresve, fel legyenek újítva a házak, vacsora legyen főzve, ki legyen mosva. Precízen azt csinálták, amit Chesterton száz éve úgy fogalmazott meg, hogy a férfi az egy nagy lyukért felelős, amelyen keresztül a pénz bejön a házba, a nő a száz kicsi lyukért, amelyen keresztül kimegy.
Egyik sem róluk szólt. Mind a kettő kényszerű szerep volt, csak a két kényszerű feladatkör jól ellátásával lehetett elérni, hogy a családi anyagi helyzete lassan javuljon.
Az értelmes, normális feminizmus abba az irányba mozogna, hogy ezeket a készen kapott szerepeket lehet máshogy szétosztani, kereshet a nő több pénzt és főzheti a férfi vacsorát. Ez rendben is van. De ez nem változtat azon a tényen, hogy pénzt kell keresni és vacsorát kell főzni. Valakinek attól még el kell látnia mind a kettőt: a kérdés csak az, hogy kinek, de valakinek el kell. A készen kapott, nem választott, nem rólunk szóló, másokat szolgáló szerepek összmennyisége változatlan, azok nemi elosztásáról lehet beszélni.